
A projekt neve/címe:
KONKÁV mentőöv
A támogatandó program célja:
A KONKÁV egy közösségi tér a Középső-Ferencváros rehabilitációs
területének határán, a Balázs Béla és a Sobieski utca sarkán. Az ide járó fiatalok többnyire hátrányos helyzetű, sokproblémás családokban élő roma gyerekek. Ők azok, akiket fokozottan veszélyeztet a korai iskolaelhagyás, a fiatalkori devianciák. Célunk, hogy a közösségi tér biztonságos, támogató környezetében képesek legyenek leküzdeni az előttük álló akadályokat. Programunkat egy 100-150 fős közösség, naponta 20-30 gyerek és szülő látogatja. A Swimathon támogatóinak segítségével a program nyári működését, a gyerekek nyaralását szeretnénk megszervezni.
Az igény/ a probléma, amire a projektben megoldást kínálunk:
A Középső-Ferencváros tömbházrehabilitációs programja látványosan osztja két részre a területet. Egymás mellett épül a jövő és omladozik a százéves múlt. Ahogy a házak, úgy az itt élő társadalmi csoportok is legalább ennyire különböznek egymástól. A gyerekek máshová járnak iskolába, másképp telik a szabadidő és mások a kilátások. Programunk ezeket a távolságokat csökkenti, hidakat és átjárókat épít, összehoz és összeköt, hogy a jövő ne azon múljon, hogy az utca melyik oldalára születtél.
A projektben tervezett tevékenységeink, várható ütemezéssel:
Júniustól szeptemberig tudjuk a tervezett összegből a munkatársak díjazását és a gyerekek programjait finanszírozni, az alábbiak szerint:
hétköznapok:
júniustól-szeptember végéig heti 4 nap nyitvatartás (15-20 óra között)
nyári programok:
június: tanévzáró nagy közösségi esemény a KONKÁV-ban: pizza és süti parti, évértékelés és nyárindító, programmegbeszélő találkozó
július, augusztus: margitszigeti családi nap, füvészkerti séta, kenutúra a Ráckevei Dunán, strandolás a gödi Homokszigeten (szalonnázással!), gellérthegyi csúszdapark, ügyességi és sorversenyek a Kerekerdő-parkban és persze fagyi doszt!
szeptember: tanév nyitó közösségi parti
A projekt tervezett költségvetése, röviden (költségtípusok és összegek):
A program tervezett teljes költségvetése:
a közösségi térben ügyelő szociális munkások fizetése: 1.200.000Ft (2Fő, 4 hónapig, fejenként 150.000Ft/hó)
nyári programok a KONKÁV-ban: 300.000Ft (egy napos kirándulások utazási és étkezési költsége, kenu és bringó-hintó bérlés díja, belépő díjak, tanév záró és nyitó rendezvény étkezési költsége)
A Swimathonon gyűjtött támogatásunk tervezett felhasználása:
A közösségi tér finanszírozása a koronavírus miatti forráselvonások következtében bizonytalan lett. A működésünket biztosító állami pályázatok nem kerültek kiírásra, az őszre várható önkormányzati támogatás összege jelentősen csökkent. A KONKÁV-ot most saját erőből tartjuk nyitva, de nyárra elfogy a pénzünk. A Swimathonon 1,5M Ft-ot szeretnénk gyűjteni amit tehát a hiányzó négy hónap működési költségeire és nyári programokra fordítanánk.
Milyen hatást remélünk a projekt megvalósulásától és hogyan kívánjuk mérni azt?
A Konkávba járó gyerekeknek az iskola nem a sikerekről, a jó élményekről szól, a szünidő nem a gondtalan nyaralást jelenti. Programunkkal ezért igyekszünk valami különlegeset nyújtani nekik. Az évzár és évnyitó eseményekkel az iskolai év végéhez és elejéhez egy-egy pozitív élményt kapcsolunk, a közte lévő unalmas, eseménytelen forró nyári napokat pedig megtöltjük tartalommal. A közösségi tér jól megszokott nyitva tartása és működése mellett szeretnénk a Konkávosokkal olyan helyekre, programokra elmenni ahová valószínűleg nélkülünk nem tudnának. A programokat a Konkávos fiatalok kívánságaiból fogjuk összeállítani.
Ezeken az eseményeken 10-12 gyerek és esetenként családtagjaik vesznek részt. Az előzetes elvárásokat a tanévzárón, az értékelést pedig a tanévnyitón fogalmazzák majd meg.
A projektet megvalósító civil szervezet neve és célkitűzése:
KONKÁV Alapítvány
A KONKÁV egy kamaszoknak készült közösségi tér, a környékbeli srácok és lányok helye, nappalija. Hiszen sokuknak nincs, nem hogy nappalijuk, de saját szobájuk, sokszor akár egy saját sarkuk se. A KONKÁV ezt a hiányt hivatott betölteni. Befogadó, otthonos, mindenkinek nyitott tér vagyunk, ahová jó bejárni akár minden nap. Ahol biztonságban érezhetik magukat, ahol van kihez szólni és van mit csinálni. Vagy ha az hiányzik, akkor ahol lehet csak csendben ülni. Mi a közösségi térben dolgozó ifjúsági szakemberek hétköznap délutánonként – illetve időnként máskor is- elérhetőek vagyunk számukra, hasznos szabadidős eltöltési lehetőségeket (csocsó, pingpong, társasjátékok, sport…) és egyéni figyelmet (tanulás segítés, mentoráció, ügyintézés) biztosítunk nekik.
Szervezeti adatok Név, székhely, bírósági bejegyzés ideje és száma, adószám, honlap Kontakt személy neve, elérhetősége:
Név, székhely, bírósági bejegyzés ideje és száma, adószám, honlap
Kontakt személy neve, elérhetősége: (email, telefon)
Konkáv Alapítvány, 1156. Bp. Nádastó park 26., adószám:19225579-1-42,
https://www.konkavter.hu/
Móka Piroska, mokapiros19@gmail.com, 06307790490