Ádám Dóri
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Ádám Dóri vagyok, nyelvtanár és imádok mozogni. Kivéve a futást. Most úgy döntöttem mégis megszeretem és lefutok egy Harcsa távot (40km) egy hónap alatt, hogy támogassam a Konkáv Közösségi Teret. Hiszek benne, hogy minden projekt nagyon fontos és szükséges, ami egyenlőbb esélyeket próbál teremteni, és abban is hiszek, hogy érdemes olyan kezdeményezések fennmaradását támogatni, amik már jól működnek évek óta. A Konkáv Közösségi Tér 2018 óta biztonságos tere és nappalija sok hátrányos helyzetű, sokproblémás családban élő gyereknek. 100-150 fős közösség látogatja a programokat, naponta 20-30 gyerek és szülő fordul meg náluk. Segítsetek, hogy tovább működhessenek a nyáron! Hivatalos célom egy Harcsa és 300.000 Ft gyűjtése, a titkos pedig egy Cápa (50km) és több, mint 200.000. Cél: harcsák