Babaszafari csapat       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Mi, a Babaszafarinál minden nap a családokért dolgozunk. Célunk, hogy minél felhőtlenebbé tegyük a gyermekvárás időszakát és az első éveket. Úgy gondoljuk, hogy az egészségügyben dolgozó Arctalan Hősök, akik a pandémia terhe alatt is töretlen elkötelezettséggel gyógyítanak és kísérik végig a kismamákat a családdá válás útján, megérdemlik, hogy segítsünk nekik, könnyítsünk a terheiken. Csapatunk 240 km teljesítését vállalja futva, túrázva, gyalogolva, biciklizve, és ha sikerül 200.000 Ft-ot összegyűjtenünk a MedSpot Alapítványnak, úszni fogunk a boldogságban! Köszönjük, hogy Te is hozzájárulsz! Cél: cápák

Ennyit szeretne gyűjteni:

200000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

117500 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM


  • Bori Beáta
  • 3000 Ft
    Jók vagytok, csak így tovább!!! ;-)
  • 2000 Ft
    Legjobb csapat, csak így tovább!!! ;)
  • Lévai Tímea 3000 Ft
    Drukkolok Nektek, minden elismerésem a Tiétek! <3

  • Szuper csapat, büszkék vagyunk RátokCsabi, minden Tiszteletem!!!
  • 3000 Ft

  • Hodgyai Ágota 2000 Ft
    A legszuperebb csapat! Hajrá!

  • Szép volt Csabi! Büszkék vagyunk Rád!
  • Rich . 5000 Ft
    Nagy a táv, de a szíved is nagy. Hajrá Csabi!
  • Tollas Rita
    ❤️

  • Hajrá
  • 9000 Ft
    Hajrá!
  • Ipacs-Kékesi Dóra 1000 Ft
  • Tomsik Alexandra 5000 Ft
    ❤️
  • 3000 Ft
    Fontos cél, szívesen támogatom! :) Hajrá!
  • Balázs István 5000 Ft
    Szép cél, érdemes a támogatásra!