Balogh Eszter
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Ezer szál köt a Ferencvároshoz, így örömmel indulok az FKA színeiben. És most, hogy az úszás helyett a kilométereket gyűjtjük (az adományokon túl persze), én gyalog, rolleren, kajakban és lóháton vágok neki a távnak. Legalább 50 km-t szeretnék megtenni a kampány ideje alatt, gyűjteni pedig egészen pontosan 202.021 Ft-ot szeretnék (azért ha több lesz, nem baj). Miért pont ennyit? Nos: 100 a minimum, 50 éves lettem idén, 50 km-t szeretnék mozogni, és ugye 2021-et írunk. Ez így együtt 202.021. Ha nemcsak adakoznál, de velem is mozognál, tarts velem! Találkozzunk a Kis-Dunán, a Bakonyban, a Csepel-szigeten, vagy ahol épp mozogni lehet! Cél: cápák