Boskovics Gábor (Jedermann)       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Sok helyen laktam már korábban, de Ferencvárosban még sosem. Mégis, hosszú évek óta a kedvem, feladatom, vagy a éppen munkám mindig újra és újra idehoz, ideköt: Tilos Rádió, az egykori Castro, és a Kultiplex, a Trafó, vagy éppen immár több, mint 10 éve a Jedermann. Jól is és idevalónak is érzem magam a kerületben, ezért nem is kérdés, hogy vállalom a kihívást és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy valódi aranyhalacskává váljak minden szempontból, ezért 10.000 métert fogok megtenni földön-vízen-levegőben és közben legalább 250.000 ft-ot fogok gyűjteni a Ferencvárosi Közösségi Alapítvány részére, így is kicsit törlesztve a sok jóért amit a kerület jelent nekem és egyúttal támogatva az FKA példaértékű munkáját. Cél: aranyhalacska

Ennyit szeretne gyűjteni:

250000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

65996 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Molnar Istvan 10000 Ft
    Hajra!!
  • Nagy Gábor 10000 Ft
    big up Bosi!
  • Móra Gabriella 2000 Ft
    Hajrá Bosi!
  • Bajomi Anna
    Bosi, hajrá és jah bless!!!
  • Kopp Szilárd 2000 Ft
    Hajrá, húzz bele! :)
  • Balogh Eszter 2000 Ft
    Zseniális a belső kert és a tóóócsni is! Még sok ilyen alkalmat! Ja, és hajrá a csapatos csapatáshoz, már ami a kilométergyűjtést illeti. Klassz brigád vagytok, meg kell hagyni!
  • Nemesné Singer Edina
    A Jameson szuper lesz! Hajrá, Bosi!
  • 1000 Ft
    Éljen a csodás málnás limonádé!
  • Kustár Blanka 2000 Ft
  • Hanák Luca 5000 Ft
    Meglesz!
  • Csentei Réka 5000 Ft
  • Szabó Krisztina 5000 Ft
    HAJRÁ!