Cseke Gyöngyvér
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
A Konkáv számomra a 9. kerület egyik legfontosabb terét jelenti, egy ifjúsági klubot, ahová bárki betérhet, ahol figyelmet és törődést kaphat. Alakulásuk óta követem őket, és nagyon fontosnak tartom, hogy van a 9. kerületben egy ilyen hely, ahol lehet csak úgy nyugalomban lenni, másokkal találkozni, együtt játszani, zenélni, beszélgetni, inspirálódni, házit írni, segítséget kapni. A Tér szimbolikusan is választóvonalon a régi, rossz állapotban lévő sokszor komfort nélküli lakások és a felújított, vagy újonnan épült társasházak között található, egy igazi átmenet. Bízom benne, hogy összejön a kitűzött cél és még jó sokáig ott lesznek a Balázs Béla utcában. Célom, hogy 4 hét alatt egy aranyhalat, 15 kilométert gyalogoljak és ezzel 150.000-forintot szeretnék gyűjteni. Cél: aranyhalacska