Csizmadia Máté
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Csizmadia Máté vagyok, pszichológus, agrárközgazdász. Érdeklődésemet nagyon korán meghatározta a környezetvédelem és David Attenborough. Azóta sem szabadultam a környezetvédelemtől. Régóta érdekel, hogy bár egy csomó megoldás a rendelkezésünkre áll mégsem élünk vele. Miért? A kérdés tisztázására indítottam egy blogot, ahol sokat elmélkedek ezeken a dolgokon. Az idei Swimathon által tevőlegesen is részt veszek a helyzet javításán, a 10 millió fa egyesület 9. kerületi szervezetének gyűjtök, öntözőberendezésre, mert nem csak az van, hogy elültetik és jó napot. Futok is ezért…..vagy sétálok. 100 000 Ft adományt szeretnék gyűjteni Cél: aranyhalacskák