Dobai Attila
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Dobai Attila vagyok. SzabadÚSZÓ :P színészként dolgozom. Jelenleg több színházban is játszom Budapesten és vidéken is. Rengeteg mindennel foglalkozom a szabadidőmben: fotózok, festek. Van egy saját show műsorom Dobai Aty Show néven, aminek már a 2.évada fut. Nemrég jelent meg az első saját dalom, aminek én írtam a dalszövegét. Évek óta táboroztatok gyerekeket, színjátszó táborokban. Tavaly már nem csak segítőként, hanem főszervezőként az első saját táborunkat is megszerveztük óriási sikerrel. Imádok gyerekekkel foglalkozni és fontosnak tartom a fejlődésüket. A Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány Nagyköveteként a cápa táv lefutására vállalkozom, hogy az iskola-előkészítő tábor megvalósulhasson.
Cél: cápák