Egyed Attila
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Egyed Attila vagyok, 21 éve ferencvárosi lakos, ám családunk már régóta kötődik a kerülethez. Fiunk is itt járt iskolába, lányunk itt alapította és vezeti vállalkozását. Családi cégünkkel több éve támogatjuk a Ferencvárosi Közösségi Alapítványt, ami Swimathon 2021. adománygyűjtő kampányában nagykövetnek kért fel, és ezt örömmel teljesítem. Társadalmunknak egyre nagyobb szüksége van a civil szervezetek működésére, ezért is támogatom mindenkori lehetőségem szerint ezeket a kezdeményezéseket, elsősorban otthonomban, a Ferencvárosban. Az idei akcióban 250.000. forint támogatást tervezek gyűjteni, ezért vállalom, hogy a kampány ideje alatt 200 kilométert kerékpározok. Cél: cápák