Faludi Anna       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Először egy egyetemi kurzus keretein belül találkoztam a Konkávval. Örökké hálás leszek Paksi Borinak, amiért elvitt minket intézménylátogatásra, mivel egy igazi csoda helyről van szó. Következő évben felkerestem őket, hogy teljesíthetem-e náluk a terepgyakorlatomat, ők pedig örömmel fogadtak. Mert ők ilyenek. Akinek tudnak, segítenek. Kicsinek és nagynak, nagymamának és unokának, bárkinek, aki nyitott rá. Segítsünk nekik, hogy segíthessenek! A Swimathon keretein belül a célkitűzésem a cápa, azaz 50.000 métert fogok sétálni az elkövetkezendő egy hónapban, ezzel 100.000 forintot gyűjtve. Cél: cápák

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

100000 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Valádi Orsolya 34500 Ft
  • Dr Karasi Erzsébet
    Jó egészséget és sok sok élményt kívánok!
  • Dinnyés Gabriella
    :) hajrà
  • Fülöp Krisztina 2000 Ft
  • Temesvary Peter
  • Darai Zsófia

  • Czakóné Molnár Veronika 6600 Ft

  • Valádi Orsolya 10900 Ft
    Hajrá
  • Oleár Bernadett 5000 Ft
  • Rabi Krisztina
    Hajrá Anna, büszke vagyok rád! <3