Galambos Rita
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Évek óta kokettálunk egymással a Swimathonnal, de most jött el az ideje annak, hogy nagykövetként támogassam a Gyökerek és Szárnyak Alapítványt, vagyis hogy erdei gyaloglásaimmal hozzájáruljak ahhoz, hogy az alakuló közösségi alapítványok által összegyűjtött összegeket meg lehessen duplázni. Miért teszem ezt? Mert szeretném, ha olyan világban élnénk, ahol akarunk és tudunk tenni egymásért. Kicsiben kezdődnek a változások. Egy hónap alatt legalább 100 km-t fogok gyalogolni, és 300 ezer forintot szeretnék gyűjteni. Bár a cápák nem a kedvenceim, bátran a cápa kategóriában indulok. Cél: cápák