Glaser Gyula
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Glaser Gyula vagyok, ír sztepp táncos, koreográfus és tanár. Már lassan 10 éve élek Berlinben. Idén először fogok részt venni a Swimathonon. A Démétér Ház zöldterületének fejlesztésére fogok gyűjteni. A szép park, a biztonságos szabadtéri játék lehetősége, segít elterelni a figyelmet a betegségről. A Démétér Ház eddigi bővítéseit és munkáját édesanyámon keresztül – aki egyébként a Ház rendíthetetlen programkoordinátora – követtem nyomon és nagyon örülök, hogy idén részese lehetek a Ház Swimathon csapatának. Vállalom, hogy összegyűjtök 300.000 Ft-ot és 50 kilométert fogok kerékpározni a kampány alatt. Cél: cápák