Gróh Katinka
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Gróh Katinka vagyok, óvodapedagógus. Nagyon szeretem a szakmámat és különösen fontos számomra, hogy a gyerekek egyéni fejlődését maximálisan támogassam. Ezért vállaltam, hogy a Swimathonon a Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány nagykövete legyek, hiszen az iskolába készülő gyerekeknek most különösen fontos a fejlesztés. A sport fontos szerepet tölt be az életemben, a futás pedig örök kihívás, ezért választottam ezt. A Swimathonnak köszönhetően nemcsak magamnak, de közvetve sok gyereknek is sikerélményt adhatok. A Harcsa távot szeretném teljesíteni a 4 hét alatt. Sportolj te is a gyerekekért és persze magadért! Cél: harcsák