Horváth Antal „Tóni”       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Horváth Antal vagyok, 9 éves, „Tóni, a swimathonista” a becenevem. Egész életemben Ferencvárosban laktam, szüleim a Bakáts térre hoztak haza a kórházból. Második öcsém születését követően átköltöztünk a Ferenc térre. A Ráday utcába jártam bölcsibe, majd a Vágóhíd utcában lévő Kerekerdő ovit választották nekem. Az iskolaválasztásba már én is beleszóltam, a Mester utcai Molnár angolos osztályába mentem, mert az előkészítőn az angolt is, és Éva nénit is megszerettem. Nem kellett sokáig győzködni, hogy induljak a Swimathonon, azonnal igent mondtam. Nem kispályázok, a Cápa szintet választom. Anya (Borbás Gabriella) facebook oldalán követhetitek, hogy milyen sportokkal teljesítem a távot. Cél: cápák

Ennyit szeretne gyűjteni:

150000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

157000 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Kalmárné Czékmán Judit
  • Éreth Adrienn 2000 Ft
    Hajrá Tóni ;-)!

  • Mátyás Ferenc 8000 Ft
    Hajrá Tóni, nagyon menő, hogy ezt így csinálod, csak így tovább!
  • Ghyczy Attila 3000 Ft
    Hajrá! ;)
  • Sarkadi Péter 5000 Ft
    Hajrá utánpótlás?
  • Szolnoki Pálma 5000 Ft
  • Medgyesi-Frank Katalin
    Hajrá Toni!
  • Velenczei Ágnes 1500 Ft
    Hajrá "Tóni a swimathonista"!
  • Kustár Blanka 2000 Ft
  • Szalai Péter 5000 Ft
  • Matolay Reka 5000 Ft
    Hajrá Tóni!

  • Hajrá Tóni!
  • Horn Daniel
    YNWA

  • hajrá
  • Fenyvesi Peter 5000 Ft
    Mindent bele!!!
  • Bódis Lajos 1500 Ft
    fiatal és cápa, drukk-drukk!
  • Lelkes Ibolya 5000 Ft
  • Kurucz Vera 5000 Ft
    Hajrá kis cápa! :)

  • Hajrá, nagy teljesítmény és nemes cél! :D

  • Nemesné Singer Edina 4000 Ft
    Hajrá, Tóni! Az összes cápa tartson össze! ;)
  • Váradi Balázs 5000 Ft
    Hajrá
  • Hidi János 5000 Ft
    Hajrá, Tóni!
  • Bencsik Márta 9000 Ft
    Hajrá, Tóni! Fogyjanak a méterek!