Horváth Márton
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Horváth Márton vagyok, orvostanhallgató. Szeretem járni a természetet - a városban is. A 10 millió fa ferencvárosi csoportja igazán áldásos munkát végez: a fák ültetésével és gondozásával élhető otthonná teszik a kerületet nem csupán az emberek, de számtalan más élőlény számára is. Otthonná, amely táplálékot, árnyékot, tiszta levegőt és feltöltődést kínál minden lakójának. Az adományotokból megvásárolt öntözőeszközökkel sokáig életben tudják majd tartani a fákat, melyekben a jövő nemzedékei is örömüket lelik majd. 200.000Ft-ot szeretnék összegyűjteni összesen 50 km bringázással és túrázással. Cél: cápák