Kassa Csaba
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Kassa Csaba vagyok. A DPC Őssejt-transzplantációs Osztályának orvosaként súlyosan beteg gyermekeket kezelek, gyakran hosszú hónapokon át. A Démétér Ház betegeink számára a gyógyulás fontos helyszíne, mely ötvözi a kórház biztonságát és az otthon meghittségét. Hogy kis harcosaink számára vonzóbbá tehessük a Ház környezetét, cápának állok: vállalom, hogy a kezdeményezés ideje alatt megteszek 50km-nyi gyalogtúrát, méghozzá egyetlen tevékenység alkalmával! Szeretném mindegyik kilométeremet „eladni” 10.000 Ft-ért, összesen 500.000 Ft-ot gyűjtve a Démétér Ház környezetének fejlesztésére. Cél: cápák