Maráth Noémi       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Maráth Noémi vagyok, 44 éves, közgazdász, tanácsadó, és egy hétéves kislány anyukája. A sport egész életemet végig kísérte, mindig hobbi szinten. 2019 óta futok rendszeresen. A Swimathonon a Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány egy olyan nyári táborra gyűjt, amelyben 10-12, fejlődésükben korukhoz képest elmaradó gyermek mozgásos, kognitív és szociális fejlesztését, iskola-előkészítését valósítják meg. Sosem vettem még részt adománygyűjtő kampányban, eddig csak adakoztam, sok esetben gyermekek gyógyulásáért, jólétéért. Az adománygyűjtés új kihívás most nekem, ezért fogok a kampány négy hetében legalább 100 km-t lefutni (úszni ennyit nem tudnék), 7 perc/km alatti átlagtempóval.

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

90000 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Kulcsár Beáta 5000 Ft
    :)
  • Néző Krisztina
  • Pauló Edit 3000 Ft
  • Valacsay Andi
    Futi futi
  • Thuroczy Eva 5000 Ft
  • Szegedi Judit 4000 Ft
  • Szederkényi-Szabó Szilvia 2000 Ft
  • Túri Emese 2000 Ft
    Hajrá!
  • Maráth Péter
  • FODor Péter 15000 Ft
    Hajra Noé!
  • BENYES ATTILA JÁNOS 5000 Ft
    Csak így tovább, összejön! :) És hajrá a kicsikne is!
  • Kulcsár Beáta 4000 Ft
    Hajrá!Szoritok!❤️
  • Noémi Maráth 5000 Ft