Mosolygó Veronika
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Mosolygó Veronika vagyok, tervezőgrafikus. Mint sokakat, engem is erőt próbáló kihívások elé állított a pandémia grafikusként. De mi a helyzet a leendő kisiskolásokkal? Az ötgyerekes bátyám családján keresztül látom, hogy az online oktatásban az első osztályos tanulók igénylik a legtöbb figyelmet és törődést, hiszen egy hatéves gyerek nem tud online egyedül megtanulni írni-olvasni. A tanulási folyamat állandó szülői jelenlétet igényel. Az Okosodó ÉlményTalpak Tábor célja az iskolakezdésre való felkészítés. A Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány eddig is a gyermekekért létezett és dolgozott, ez a kezdeményezés is értük van. Vállalom, hogy megteszek 50.000 métert gyalog és/vagy biciklivel, és összegyűjtök 130.000 forintot ezért a nemes célért. Segíts, hogy én is segíthessek! Cél: cápák