Nagy Réka Ökoanyu
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Nagy Réka vagyok, de talán többen ismernek “Ökoanyuként”. Nyolc éve foglalkozom környezetvédelmi szemléletformálással és érzékenyítéssel különböző sajtótermékekben, előadásaimon, könyveimben. Amikor a kisebbik lányunk érkezett, az úszás lett közös kikapcsolódásunk a nagyobbikkal. Ő az edzésen hamar profi lett, én pedig csak kalimpáltam mellette kitartott fejjel, de segített a Youtube és a mellúszásom mostanra legalább vállalható lett. Így aztán nem kérdés, hogy a vállalt, 10 0000 méteres, “Aranyhalacska” távomat - mellyel 300 000 forintot szeretnék összekalapozni - úszva szeretném teljesíteni. Cél: aranyhalacskák