Nagymihály Emma
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
3 gyermekes anyukaként fontos számomra, hogy élhető bolygót hagyjak a gyermekeimre, így kerültem a 10 millió fa szervezetébe. A faültetés amellett, hogy hasznos a klímaválság legyőzésében, hatalmas örömet okoz az embernek. Nagyon szeretném, ha a segítségemmel meg tudna valósulni a közös álom, egy locsolókocsi, ami segítene a közterületi fák gondozásában és az új ültetésekben, főleg olyan helyszíneken ahol nehéz a vízvételezés. A vállalásom, az hogy négyszer 4 km-t futok, és a kitűzött célom pedig az, hogy 250 ezer forintot tudjak gyűjteni. Köszönöm szépen, ha támogatsz! Cél: aranyhalacskák