Németh András
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Németh András vagyok. Az Alapítványt családomon keresztül ismertem meg és nagyon hamar lenyűgőzött az az odaadó és világszínvonalú munka amit végez a csontvelő transzplantáción átesett gyerekek gyógyulása, illetve családjuk segítségével az egészséges mindennapi élethez való visszatérésük érdekében. Most azért gyűjtünk a Swimathon keretein belül, hogy ez a munka még teljesebb kőrű lehessen és a gyerekek fejlődését megfelelően szolgáló környezetben történhessen. Vállalom, hogy legalább 50 km-t leúszom. Célkitűzésem: 2 millió Ft, a beérkező összegeket pedig - eddig a keretig - megduplázom. Cél: cápák