Németh Zoltán és Bendegúz
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Apafia: Németh Zoltán (52, evangélikus lelkész) és Bendegúz (17, gimnazista). Valamikor sokat túráztunk együtt és ennek az adománygyűjtési akciónak a keretében örömmel indulunk újra közös utakra. A Démétér Házhoz az evangélikus lelkigondozó személye által kötődünk, aki itthon a feleség és az anya szerepét tölti be az életünkben. A szenior és junior izmok mozgatása, az apafia beszélgetések – és hallgatások – előre nem látható következményei mellett vállaljuk ketten együtt 2x100 azaz összesen 200 km megtételét és 500.000 Ft összegyűjtését. Cél: cápák