Petneházy Nóri
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Petneházy Nóri vagyok, rehabilitációs szakember, egyetemi oktató, doktorandusz és ‘soon to be’ személyi edző és táplálkozás tanácsadó. A sport mindig is része volt életemnek. Szinkronúsztam. Sport nélkül biztos nem lennék az a küzdő és elszánt jellem, aki ma vagyok. Nagyon sok gyermek néz most úgy a szeptemberi iskolakezdés elé, hogy nem sikerült a megfelelő fejlesztéssel felzárkózni a Covid járvány miatt. Erre szervezne mentőövként nyári tábort a Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány. Célul tűzték ki, hogy az “Okosodó ÉlményTalpak” táborral segítenek felzárkózni az iskolakezdésre. Mint egészségügyi szakember, tanár, kutató, sportoló kiállok ezen ügy mellett, vállalom, hogy heti 3x 5 km-t fogok futni. Kitűzött célom, mint Swimathon Nagykövet, hogy 200.000 Forintot gyűjtsek össze a gyerekeknek erre a nemes, hiánypótló és elengedhetetlen táborra. „Futásra fel!” Cél: harcsák