Schlick Mónika
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Három gyermekes édesanyaként megtapasztaltam, hogy milyen aggódással visszük először az iskolába csemetéinket. Gyógypedagógusként pedig tudom, hogy a családoknak és a habilitációban, rehabilitációban résztvevő szakembereknek még a normál életkörülmények között is milyen nagy erőfeszítéseket kell tenniük, a gyermekek lehetőséghez mérten optimális fejlődésének eléréséhez. Ezért fontos, hogy a mostani járványhelyzetben, együttes támogatásunkkal lehetővé tegyük, hogy játékos formában, szakemberek segítségével, ők is behozzák, vagy legalább csökkentsék az elmaradást és felkészülten várják az első becsöngetést. Célom összesen 20.000 m teljesítése és 150.000 Ft összegyűjtése a program, és a fejlesztésre váró gyermekek támogatására. Cél: pisztrángok