Szalai Péter
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Egy csípőprotézis-beültetést követően kezdtem komolyabban úszni. Nem is vagyok jó úszó, inkább csak kitartó – ez már elég a Balaton átúszásához is, nem baj, ha egy kicsit tovább tart, csak az fontos, hogy végig megmaradjon az akarat. Olyan, mint a tanulás – ez utóbbit gyerekkorban kezdjük, állítólag élethosszig tart, itt fontos a célok helyes megválasztása, a motiváció és a kitartás. Persze az a mondás sem véletlen, hogy az életnek tanulunk, ehhez képest gyakran mégis másokhoz mérjük magunkat. 50.000 métert szeretnék megtenni négy hét alatt, úszva és két lábon (Tetőtől Talpig), és szeretnék legalább 200.000 Ft-ot összegyűjteni a gyerekek és családjaik számára! Cél: cápák