Szalma Lili
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Balatoni lányként csatlakoztam a kihíváshoz, és a Tetőtől Talpig Fejlesztő Alapítvány gyűjtési céljához szeretnék ezzel hozzájárulni. Egy olyan évet tudunk magunk mögött, amikor a szabadban sportolás, a természetben való időtöltés a korábbinál sokkal értékesebb és népszerűbb tevékenységgé vált mindannyiunk számára. Azt szeretném képviselni, hogy a rendszeres sportolással, és ehhez a kihíváshoz való csatlakozással most nem csak saját magunkért tehetünk. A futás jelenti számomra az „énidőt”, de szuper érzés, hogy a kampány egy hónapja alatt mégsem csak önmagamért futhatok. A kitűzött célom 100 km teljesítése, ezzel együtt pedig a 100 ezer forint összegyűjtése az alapítvány javára. Cél: cápák