Szécsi Ödön
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
Budapesti diák vagyok, most felvételizek a Nagyképzőre, festő szakra. Most veszek először részt hasonló kezdeményezésben, a reSTART fesztivált és a Kettőspont színházat szeretném támogatni a beérkező adományokból. Azt tervezem, hogy a kampány négy hete alatt minden héten egy legalább 25 km-es bringatúrára megyek barátnőmmel, és az úti célomra érkezve festegetünk kicsit. Így vállalom a 100+ km teljesítményt, és miközben sportolok, szép helyeken járok, a felvételire készülök, azt remélem, hogy a közösségnek is tudok visszaadni valamit. Túránkként 35, összesen 140 ezer forintot szeretnék gyűjteni. Cél: cápák