Török Zsófia
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
2019 óta dolgozom a Konkáv-ban, mint szociális munkás, de a szervezetet már a megalakulása óta ismerem. Mielőtt elkezdtem volna itt a munkát, időnként bejártam a barátaimhoz, akik itt dolgoznak most velem és közben ismerkedtem a srácokkal, akik itt töltik az idejüket. A kerületben sok fiatal és család életében fontos hely vagyunk, az évek alatt beépültünk a mindennapjaikba, számítanak ránk. Szeretem a munkámat, hiszek benne, hogy igazi változást hozunk a hozzánk járók -konkávosok- életébe, látom is. Olyannyira hiszek benne, hogy jelenleg a forráshiány miatt önkéntesen dolgozom azért, hogy támogatást találjunk a Konkávnak, amiből az alapműködésünket, tehát az én fizetésemet is biztosíthatjuk. Arra vállalkoztam, hogy egy hónapig biciklivel járok majd mindenhova, így valószínűleg letudok egy cápát is. Ezzel a vállalásommal minimum 200.000 forintot szeretnék összegyűjteni, de inkább többet! Cél: cápák