Tóth Zsófia Réka       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Tóth Zsófia Réka vagyok, 23 éves egyetemista. Az eddigi Swimathon kampányokat is közelről szemléltem és támogattam, de nagykövetként most fogok először egy ügy mellé állni. A Ferencvároshoz régóta kötődöm, kiskoromban itt laktunk egy darabig, most pedig az egyetem kapcsán töltöm itt mindennapjaimat. A kerület kávézói, éttermei, a Nehru part és a Bálna környéke sok emlékkel, élménnyel látott el az évek során, most pedig szeretnék ezekért én is visszaadni valamit a kerület lakosainak. Vállalásom, hogy a négyhetes kampányidőszak alatt 120.000 forintot gyűjtök, cserébe 30 kilométert gyalogolok. Cél: pontyok

Ennyit szeretne gyűjteni:

120000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

110000 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Szilicsány Adrienne 5000 Ft
  • Barna Tibor 20000 Ft
    Ez az összeg Jutka nagynénéd adománya.Sok sikert kíván,Hajrá Zsófi!
  • Richardson Wendy 20000 Ft
    Go Zsófi!
  • Barna Ilona 5000 Ft
    Hajrá Zsófi!!
  • Velenczei Ágnes 2000 Ft
    Hajrá Pontyocska! Annyira jó, hogy Te is az az alma vagy! Azt meg sem említetted, hogy a Sütiflottában is sütöttél már! Egy süticápa
  • Miklusicsák Aliz 5000 Ft
    Hajrá Zsófi, menő vagy!
  • Kovács Ignác 3000 Ft
  • Benedek Gabriella 3000 Ft
    Legyen neked kerek (a világ)! Klassz vagy, csak így tovább
  • Kovarszki Andrea 20000 Ft
    Ott a ponty!
  • Kiss Bea 2000 Ft
    Nem is olyan száraz ez az idei...Könnyekig meghatódtam, h beszálltál!
  • Nemes Papp Kriszta 5000 Ft
    Nagyon menő! Hajrá Zsófi!
  • Polyacskó Orsolya 3000 Ft
    Hajrá, Zsófi!!!
  • Barna Tibor 5000 Ft
  • Sulán György 12000 Ft
    Hajrá Zsófi, jó az irány! Sikeres kampányt! :)