Varga Dániel       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

"és eszünkbe jut, hogy a félelem konvex tér - nincs hova elbújni." Závada Péter És aki még emlékszik a matek órákra az ebből már tudhatja, hogy a KONKÁV-ban viszont van hova elbújni a világ elől, ha fáj. Megpihenni, aztán feloldódni és megtapasztalni, hogy a világnak több arca van, egy TÉR lehet megnyugtató, otthonos. Mintha egy nagy közösségi nappaliban lennénk. 2018 tavaszán nyitottuk meg a KONKÁV-ot, ami már szó szerint az első naptól kezdve megtelt élettel. Jó helyre, jó szolgáltatást hoztunk. Segítsetek, hogy maradhassunk. Bár szeretek futni, de 2 cápa 4 hét alatt nekem is sok, de Veletek sikerülni fog. Lefutom és közben összegyűjtünk 400.000Ft-ot. Minimum! Cél: cápák

Ennyit szeretne gyűjteni:

400000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

400001 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM


  • ♥️

  • Oriasiak vagytok <3
  • Csák Róbert 10000 Ft
    Hajrá!
  • Hiller Adrienn 4000 Ft
    Hajrá Dani!

  • 10000 Ft
  • Ki Zsu 5000 Ft
    Hajrá, Dani! Drukkolok!
  • Zita és Menyus 10000 Ft
  • Csernus Emoke Anna
    Hajrá Dani ❤️
  • Paholik Maria
    Csak így tovább.

  • Sárosi Péter 10000 Ft
    Mert megérdemlik.
  • Katona Boglárka
    Szuperhajrá! :)

  • go go go!
  • Kata Szász 10000 Ft
    Hajrá, Srácok!

  • Hajra Konkav!
  • Akos Rajnai
    Mit hallgatsz futashoz, Dani?
  • Andi Szilagyi 5000 Ft
    Hajrá, szuper kihívás!
  • Bihari Judit 5000 Ft
    Hajrà!
  • Poczok Gergely 50000 Ft
    Konkav mentoov / Varga Daniel
  • magyar viktoria
    hajra
  • Varró Eszter 10000 Ft
    Hajrá :)

  • puszi
  • Gucsik Annamaria 10000 Ft
  • Benko Dora 20000 Ft
    ❤️ Konkav
  • Varga Edina 25000 Ft
    Hajrá Dani :)
  • Gáspár Gabriella 5000 Ft
    Hajrá Dani! A fele neked, a fele Pironak megy!
  • Legradi Mariann 10000 Ft
    Hajrá

  • Hajrá Dani és Piroska! :)
  • Menyus Kelemen 10000 Ft
    Toljad Dani

  • Hajra Dani! Fuss kitartoan, meg lesz a zse tuti :)
  • Horváth György 10000 Ft
    Kapálozzál b+ :)
  • Balitn Hamvas 5000 Ft
    Hajra!
  • Paku Veronika