Zeke Attiláné Marika
Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.
ARANYHALACSKÁK
10 000 m
PISZTRÁNGOK
20 000 m
PONTYOK
30 000 m
HARCSÁK
40 000 m
CÁPÁK
50 000 m
Gyermekeim 5 évig éltek Ferencvárosban, és amikor megkaphattuk a lakást a férjemmel 1-1 hétvégére, én is igazán helyinek érezhettem magam: magával ragadott a kerület sokszínűsége és szépsége. Kislányom 2017 óta önkéntese volt, most január óta kurátora a Ferencvárosi Közösségi Alapítványnak, így sokat hallottam munkásságukról - a lelkesedése idén rám is átragadt, ezért lettem túrázó nagykövet!
Fiatalként 7 alkalommal lettem országos hosszútávfutó bajnok, azonban a sport a gyerekek miatt kimaradt az életemből - egészen 2018-ig, amikor a Ráday Korzó keretein belül futottuk körbe a kerületet. Ez felbátorított, így mivel idén lettem 50 éves, az 50 km-es CÁPA kategóriában indulok.
Megtisztelőnek érzem, hogy az általam teljesített kihívásra beérkezett adományokat egy jó ügyért ajánlhatom fel!