Dr. Zsebők Csaba       

Üdvözöllek a Swimathon oldalán! A Swimathon egy négyhetes közösségi adománygyűjtő kampány és egy olyan esemény, amelyet idén először – a pandémia miatt – NEM egy uszodában rendeznek meg, hanem SZÁRAZON jelentkezik. A kampányban olyan emberek kérik a támogatásodat – köztük én is – akik ebben a közös játékban most egy-egy izgalmas, civil ügy „nagykövetei”. Mi nem csak egy négyhetes személyes kihívást vállaltunk egy tetszőleges mozgásformában, egy minimum távot megcélozva (lásd az alábbi kategóriákat), de gyűjtünk is ezeknek a programoknak a megvalósulásáért.

ARANYHALACSKÁK 10 000 m
PISZTRÁNGOK 20 000 m
PONTYOK 30 000 m
HARCSÁK 40 000 m
CÁPÁK 50 000 m

Zsebők Csaba vagyok, történész (PhD), főiskolai tanár, egyetemi oktató, költő, igric. Első két-három minőségemben talán értem, az utóbbi kettőben inkább érzem a környezetvédelemnek, a természet tiszteletének a fontosságát. Bizonyság a „Földanya lábában csontok roppannak” című versem, amely az EtnoBazár egyik dalszövege is. 100 ezer forintot szeretnék összegyűjteni a kampány során a „10 millió Fa” számára, segítendő a ferencvárosi célkitűzéseit. Ennek érdekében vállalom, hogy 30 nap alatt összesen 100 kilométert sétálok és futok. Cél: cápák

Ennyit szeretne gyűjteni:

100000 Ft

Jelenlegi felajánlások:

69410 Ft

Hátralévő napok száma:

0

TÁMOGATÓIM

  • Egyed Gergely 5000 Ft
  • Dajka Ilona 2000 Ft
    Hajrá Csaba! :)
  • Baranyai Rita Veronika
  • Kovács Ágnes
  • Csobaji Márton
    Adjál neki (a fáknak) Csabi apu!


  • Attiláné Tóth 20000 Ft

  • Hajrááááá, Csaba, hajrááá fák!!!
  • Attiláné Tóth 20 Ft

  • Én is a Ferencvárosban élek, tegyük élhetöbbé
  • Lohász Cecília 2890 Ft